A preraffaeliták

Elfelejtett jelszó?

A preraffaeliták

1848-ban néhány fiatal művész Angliában fellázadt az akadémista festészet konvenciói ellen, mert szerintük az csupán egyetlen festészeti módszert ismert el: azt, amely Raffaello művészetéből eredt, és amelyhez ráadásul semmi közük nem volt.

Az Akadémián magasabbrendűnek tartották a rajzot a színnél,az egyensúlyt a mozgásnál, a műterem fényét a plein air fényénél, a nagy klasszikusokat pedig minden modern, kortárs festőnél. A preraffaeliták ahhoz, hogy megszabadítsák a művészetet az akadémizmus felületességétől, szembeszálltak annak egész viszonyítási rendszerével és szépségideáljával. A festészet egész történetéből merítettek stíluselemeket, nem érték be azzal a néhány mesterrel, akikre kötelességszerűen hivatkoztak az akadémikus festők. Minden korszak érdekelte őket, kiváltképp a Raffaellót megelőző reneszánsz festészet – innen ered elnevezésük. Ugyanakkor tanulmányozták a kortárs művészek alkotásait, olyanokét, mint Turner, Blake, Géricoult, Delacroix vagy Ingres, de a koloristákét is, mint Giorgione vagy Rubens. Kapcsolódtak a nazarénusok munkásságához, és érdeklődtek a zene, az iparművészet és a vitrázskészítés művészete iránt is. Tevékenységük kihatott Redon és Moreau szimbolista festészetére, valamint a később kibontakozó szecesszióra. Témáikat is különféle területekről merítették: az irodalomból (olasz és angol, középkori és kortárs), a mitológiából, a Bibliából, társadalmi eseményekből, vagy a természetből, de mindenekelőtt saját belső vízióikból. Ez a heterogenitás egyszerre adott erőt és ítélte eleve kudarcra a mozgalmat.

A P.R.B. (Pre-Raphaelite Brotherhood) 1848. szeptemberében alakult John Everett Millais, William Holman Hunt, Dante Gabriel Rossetti, William Michael Rossetti, James Collinson, Frederic George Stephens és Thomas Woolner jelenlétében. A Kör tagjainak műveire nem írták rá a szerző nevét, csak P.R.B. iniciálét, melynek jelentését egy évig sikerül titokban tartani a nagyközönség előtt.

Esztétikájuk legfontosabb célkitűzése „kifogástalan képek és szobrok alkotása”volt, műveikkel mégis óriási botrányt okoztak – elsősorban Millais Krisztus szülei házában című vásznával. A kritikusok az Akadémia meggyalázását és a viktoriánus erkölcs megsértését látták műveikben, mivel a vallásos témákat nem idealizáltan, hanem természetesen festették meg. Charles Dickens így reagált a képre: „Egy ácsműhelyt látunk. Az első képsíkban áll egy vörös hajú gyerek – ferde tartással egy sírós rondaság, hálóingben. Az a benyomásunk, hogy valaki megverte, amikor a közeli patakban játszott. Az ütés nyomait mutatja térdelő anyjának, aki oly borzasztó a maga csúnyaságában, ha feltételezzük, hogy emberi lény egyáltalán élni képes egy ennyire kitekert nyaktartással, a legrosszabb francia kabaré, vagy egy borzasztó angol lebuj szörnyének tűnik.” A Times-ban pedig ezt olvashatjuk: „Úgy tűnik, hogy az ő hitük a perspektíva és a fény-árnyék törvényszerűségeinek a teljes megvetésén, a szépség minden megjelenési formája iráni undoron és a témák apró tökéletlenségei iránti különleges áhítaton alapul.”

Az éles kritikák John Ruskin angol műkritikus közbelépésekor hirtelen elhallgattak. Mitöbb a P.R.B. vásznak gyorsan népszerűvé lettek, miután Ruskin 1851-ben rokonszenvező levelet írt a Times-nak: „A múlthoz való vonzódásuk kizárólag abban nyilvánul meg, hogy vagy azt festik, amit látnak, vagy azt, amit a bemutatott jelenet valóságának tartanak, figyelmen kívül hagyva a festészet mindenféle konvencionális szabályait. Kiválasztották szerencsétlen, de megalapozott álnevüket, mivel Raffaello előtt minden művész így festett, míg utána inkább arra törekedtek, hogy szép vásznakat hozzanak létre, mint hogy a valóságot ábrázolják. (...) Ha a rosszindulatú kritikák nem akadályozzák meg, a P.R.B. tagjai képesek lesznek országunkban megalapozni azt a legkitűnőbb művészi iskolát, amelyet a világ három évszázada nem látott.” Ruskin számára ők a „jó hír” az angol festészetben.

Egy évvel a cikk után Millais Ofélia című képe már óriási sikert aratott, alkotóját pedig az Akadémia rendkívüli tagjává választották. Hunt a Szentfölre zarándokolt, hazatérése után viszont már nem tért vissza a preraffaelitákhoz. Rossetti ápolta tovább hagyományaikat, új tanítványával Edward Burne-Jonesszal karöltve.1854. januárjában Rossetti bejelentette: „ A Kerekasztal feloszlatott!”

Forrás: idontlike-mondays.blogspot.com