„Egy problémánk van, azaz időjárás, de reméljük az is jobb lesz. Tényleg fantasztikus, hogy milyen remek építményt sikerült felhúznunk. A Vodafone vezetése úgy gondolta, hogy ember helyett, kettő csinálja a feladatokat. Gyakorlatilag egyik felét én csinálom másikat pedig a kollégám. Ugyan ezt csinálják egyébként Spanyolországban vagy más országokban. Azt gondolom, hogy ez a feladat, ami nekem maradtam az abszolút elég é mindenféle képen egy olyan dolog, amiben ki lehet teljesedni.” – mesélte az Ntv1.hu riporterének Beck György.
„Pont ma hallottam, hogy a svájci frank miatt, sokan visszamondták a Szigetet, mert sokan megijedtek és tartalékol meg spórol. Ez abszolút nem jó senkinek sem. A mobil technológia az megy előre rendesen, mindenki azért az utolsó fillérjét is mobilra foglya költeni. Nekünk ez valamilyen szinten azért megmarad, de hát ez nem jó azért.” – számolt be az ntv1.hu riporterének az igazgató.
„Kommunikálni azért kommunikál mindenki, azt sosem fogják elhagyni, aztán itt van még az internet, amit mindenki használ rendszeresen. A fő feladatom az a kommunikáció, hiszen én tudok beszélni a legjobban a médiával. Ezen kívül a kormányzattal a kapcsolattartás is munkaköreim közé tartozik. Sok feladatom maradt még, de azért párat leadtam. Azt gondolom, hogy ez így mindenki számára jobb is lesz. A célom nem változott, hogy a Vodafone-t minél erősebbé tenni, szóval van még munka bőven ami, hogyha keményen neki feszülünk, akkor ki is fizetődik.” – meséli a videóban Beck György, kommunikációs igazgató.