Az angyali festő - Fra Angelico

Elfelejtett jelszó?

Az angyali festő - Fra Angelico

Az Angyali jelzőt már a kortársaktól elnyerte Fra Giovanni da Fiesole domonkos pap, a XV. század első felének egyik legnagyobb festőművésze, a reneszánsz és a humanizmus ünnepelt mestere.

Giorgio Vasari, Michelangelo csodálója és tanítványa, A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek című művében, száz évvel Fra Angelico halála után, nagy tisztelettel és elismeréssel ír művészi és emberi kiválóságáról. Ő nevezi először szentnek. "Kívánhat-e többet az ember, mint hogy szent életmódjával már életében biztosítsa magának a mennyországot, és erényes munkával múlhatatlan hírnevet szerezzen magának a világon? Mert bizonyos, hogy Fra Giovanniéhoz hasonló, rendkívüli és magasztos erények csakis ilyen szent életű emberek lelkében sarjadnak."

Kétségtelen, hogy Fra Angelico művészi nagysága nem választható el domonkos szerzetesi mivoltától. Festészete a domonkos lelkiség expresszív erejű, magas művészi színvonalú megjelenítése, amely ma is magával ragadja a világ legkülönbözőbb táján élő, legkülönbözőbb kulturáltságú embereket. Bárki meggyőződhet erről a firenzei Szent Márk-kolostormúzeumban, ahol életművének nagy része látható. Naponta ezrek keresik fel, és a legfelszínesebb, fáradt turista is átszellemül képei előtt. Nem siet tova, nem mondja, hogy minden kép egyforma, mindig csak ugyanazt látja, hanem lélegzetét visszafojtva, ámulattal nézi az egyes cellák ajtajából Krisztust a kereszten, a tövében térdelve imádkozó Szent Domonkossal, az Angyali üdvözletet a 3. cellában (1. kép), vagy a Madonnát a domonkos szentekkel. Itt minden ember lelke megnyílik, látja a szent víziót, megérinti szívét az Isten-ember fénylő, éltető szeretete.

Fra Angelico ötszázötven év után is nagy hatással gyakorolja domonkos hivatását: hirdeti az Örömhírt! Ezért avatta boldoggá 1982-ben II. János Pál pápa a már addig is Boldognak nevezett szerzetes-festőt. Karol Wojtyla, aki maga is művész, egész papi életében, s immár negyedszázados pápasága alatt nagy figyelmet fordított az igazi művészet megbecsülésére. Jól tudja, hogy a művészet milyen szerves része az egyház evangelizációs küldetésének. Ezért állított egy szent művészt a világ elé, amikor szekularizált világunkban oly kevés hitele van az Istenbe vetett hitnek, amikor tombol a bűn, s következésképpen boldogtalanság, céltalanság jellemzi az emberek egyre nagyobb részét. Az igazi művészet fényt gyújt a szívekben, felemel és boldogít!

Fra Angelico Guido di Pietro néven 1387 körül születhetett, 1407-ben lépett be Fiesoléban a szigorúbb szabályzatot követő Szent Domonkos kolostorba, amelyet a rend nagy reformátora, Fra Giovanni Dominici (+1419, Budán) alapított. Itt a Fra Giovanni nevet kapta. Keresztelő Szent János lett a védőszentje, aki egész életében rámutatott az igazi Világosságra (2. kép). Novíciusmestere és a későbbiekben is lelki vezetője FraAntonino Pierozzi volt, aki 1439-44 között, amikor Fra Angelico a firenzei Szent Márk-kolostorban festett, a kolostor priorja volt, majd Firenze híres érseke lett, akit VI. Hadrián pápa szentté avatott a XVI. században. Fra Angelico a fiesolei kolostorban nagy lelkesedéssel szívta magába Szent Domonkos és Aquinói Szent Tamás tanítását Capuai Rajmund és Giovanni Dominici megvilágításában. A közvetlen forrás a Sienai Szent Katalinnak adott isteni kinyilatkoztatás volt. Katalinnak mondta az Úr: "Isten legyen mindig a szemed előtt! Élj Istenben és Istenből! Nyissátok ki az értelmetek szemét a legszentebb hit fényével!" Ebben a szellemi-lelki légkörben fogalmazódott meg Fra Angelicóban szerzetesi-művészi programja: Isten Fényét megjeleníteni, az ő tüzes, forró szeretetét fénylő színekkel láthatóvá tenni.

Művészi elindulásakor mestere az ugyancsak domonkos szerzetes, Lorenzo Monaco. Kezdetben Masaccio, majd Uccello és Ghiberti a nagy példakép, aztán megtalálja egyéni hangját az egyre mélyebb meditációban, Isten fénylő arcának látásában, a "visio beatificá"-ban.

Számos festői megbízatást teljesít, műveit az 1420-as évektől ismerjük. Festményeinek legnagyobb tárháza a firenzei Szent Márk-kolostor, amelyet Cosimo Medici, Firenze városának gazdag bankár vezetője, a "Haza Atyja" alapított, s a fiesolei szigorúbb szabályzatú domonkosokat hívta meg az újonnan épített, pompás reneszánsz kolostorba. Fra Angelicót bízta meg a közösségi termek és az egyes cellák festészeti díszítésével. Hat évet dolgozott itt mesterünk a Legfőbb Szép, a Legnagyobb Jó és az Egyetlen Igaz fényébe merülve 1439-1445 között.

1445-ben IV. Jenő pápa Rómába hívta, hogy a Szent Péter-székesegyházban fessen. Ez a műve a templom elbontásával az 1506 utáni években megsemmisült. 1447-48-ban V. Miklós pápa bízta meg kápolnája és dolgozószobája kifestésével. A kápolna ragyogó freskódísze ma is a Vatikán egyik büszkesége. Szent Lőrinc és Szent István diakónusok életének főbb eseményeit jeleníti itt meg Fra Angelico az oldalfalakon, Isten fénylő látomása alatt, mely a menynyezeten tárul elénk. 1450-ben ismét Fiesoléban találjuk, ahol a kolostor priorjává választják. Közben rendületlenül fest. Ekkor készül, többek között, a Louvre-ban őrzött, nagyméretű, fénylő Mária koronázása táblakép, a római Barberini-képtár Utolsó ítélete, a washingtoni National Galleryben látható Királyok imádása, s ekkor alkotja meg a firenzei San Marco-kolostor további freskó- és táblaképeit.

1454-ben ismét Rómában van, itt hal meg 1455. február 18-án, néhány héttel V. Miklós pápa halála előtt. A római domonkosok Santa Maria sopra Minerva templomában temették el. Sírköve előtt, melyen a szerzetes Fra Angelico közel életnagyságban, reneszánsz portréhűséggel jelenik meg, mindig látni imádkozó embereket.

Boldog Fra Angelico örök példakép minden kor művésze számára! Hirdeti, hogy nincs igazi művészet lelki tartalom nélkül! A művész feladata a transzcendencia megragadása, az Isten-ember örök, fénylő, éltető szeretetének megjelenítése, sugárzása.

Forrás: ujember.katolikus.hu