Az észak-itáliai reneszánsz

Elfelejtett jelszó?

Az észak-itáliai reneszánsz

A XV. század végére több, az Appenninek északi oldalán elterülő olasz nagyvárost művészeti központként tartottak számon. Ezek között több fejedelmi város volt, mint Milánó, Bologna, Ferrara, Velence és Mantova, de voltak olyanok is, amelyek a XVI. században kezdtek tekintélyt nyerni, mint Bergamo, Brescia vagy Párma.

Az északi országrész művészeti vezető szerepét Velence és Milánó töltötte be; ez a két város nagyon sokáig versengett egymással az egyeduralomért. A XVI. század elejétől az észak-olasz területek politikai viszonyait felkavarták a félsziget különféle tájegységeire tartott francia, spanyol és pápai igények. A következő években tért hódítottak maguknak a spanyolok, a velenceiek és a pápai állam, de néhány városnak sikerült megőriznie függetlenségét.
A politikai bizonytalanság ellenére, mely a XVI. század első évtizedeit kísérte, a művészeti ágak virágzásnak indultak, főként a lombardiai, az emilia-romagnai és a venetói tartományokban. Még a kortárs művész, Giorgio Vasari, aki egyébként heves védelmezője volt a toszkán és római művészeknek, elismerte, hogy a Velencében tevékenykedő Giorgione és Tiziano, illetve a pármai Correggio szakmájuk kiváló művelői voltak; művészetükre Vasari az általa nagyra tartott művekre használt maniera moderna (modern festészeti módszer) kifejezéssel utalt.
E művészeti iskolák tárgyalásakor fontos regionális tulajdonságokat szükséges elkülöníteni. Például Lombardiában és fővárosában, Milánóban a kései XVI. században népszerű volt a perspektivikus ábrázolás témája, annak fejlesztése. Az emilia-romagnai Bolognában és Ferrarában Raffaellót és a poétikus festészetet igyekezték felülmúlni. A XVI. századi venetói művészek híresek voltak remek színkezelési technikáikról. Mindettől függetlenül e három régió művészeinek sok közös célja volt és rengeteg művészeti szál kötötte őket össze. Leonardo da Vinci ezekből csak az egyik volt, befolyása messzire hatott, milánói, bolognai és pármai művészeti iskolák oktatták technikáját. Sok elemző foglalta később össze, miben is közös a három régió művészete: a naturalizmusban. Ez ugyan változóan jelenik meg a különféle művészeknél, nem egyforma a világra kifejtett attitűdjük, de összességében szinte minden ágban jelen van.
A naturalizmus ebben az értelemben a környező világ vizsgálatát jelenti, hangsúlyt helyezve a közvetlen megfigyelésre, amit le lehet fordítani festészetre. Ez a hangsúly különböztette meg őket az Appenninek déli oldalán elhelyezkedő városok klasszicizáló stílusától.