Delphoi jósdája
Az ókorban Delphoi hírnevét elsősorban jósdája alapozta meg.
A jóslatok a tripuszon (háromlábú üst) trónoló Püthia papnő szájából hangzottak el.
A jóslást a Püthia és a tanácsadásban részt vevő jövendőmondó hajtotta végre. Kezdetben évente egyszer (az isten születésének évfordulóján) volt tanácsadás, azután havonta, végül még gyakrabban, kivéve a téli hónapokat, amikor Apollón távol volt.
Eredetileg Apollón jósdája kezdetben kizárólag a közeli környék lakói számára jósolt, akik korábban Gaiához fordultak abban a reményben, hogy tanácsot és vigaszt kapnak tőle mindennapi gondjaik orvoslására. Delphoi rendkívül kedvező földrajzi fekvése folytán a jósda népszerűsége idővel megnövekedett. Az i. e. VI. században, az első szent háború után érte el fénykorát. A jóslatkérők száma állandóan nőtt, így a Püthia egyedül már nem tudott eleget tenni a kéréseknek, előbb egy második, majd később egy harmadik papnő segített neki.
Minden theoproposz, azaz tanácskérő köteles volt szimbolikus tisztálkodást végezni a Kasztalia forrásban, és társadalmi rangjának, valamint vagyonának megfelelő (juh-, kecske-, vadkan- vagy bika-) áldozatot bemutatni az istenségnek Apollón temploma előtt. Az isten válaszolási hajlandósága abból derült ki, hogy milyen módon fogadta az áldozatot. Ha a próba kedvező eredménnyel járt, a kérdező helyet- foglalhatott a templom cellájának hátsó részén levő keskeny helyiségben, az oikoszban, és itt várta meg a jóslatot. A kérdéseket írásban vagy szóban lehetett föltenni, megválaszolásuk sorrendjéről sorshúzás döntött, hacsak a kérdező Delphoiban nem rendelkezett apromanteia, azaz a prófécia elnyerésére különösen jogosult személy előjogával. Nők nem fordulhattak a jósdához személyesen; férfi közvetítését kellett igénybe venniük. A kérdezők nem minden esetben tértek tanáccsal vagy válasszal haza. Voltak napok, amikor az isten megtagadta a válaszadást. Egyszer maga Nagy Sándor is kénytelen volt eredmény nélkül eltávozni. A téli hónapokban, amikor Apollón a hüperboreuszoknál időzött és Delphoiban Dionüszosz uralkodott, a jósda teljesen elnémult. Az időszámításunk szerinti XI. században, amikor Delphoi tekintélye hanyatlani kezdett, Apollón már csak havonta egyszer adott választ, s ezt megint csak egyetlen papnő tolmácsolta.
Kezdetben Püthiának általában fiatal lányt választottak ki. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy egy idősebb, ötven év körüli, a nép közül való asszony jobban megfelel a jósnői hivatásnak, ezért később e szerint jártak el. De mielőtt a templom mélyebben levő adütonjában a háromlábú üstön elfoglalta volna a helyét, a papnőt mindig leányruhába öltöztették. Ezt megelőzően a Püthiának böjtölnie kellett, majd rituális fürdőt vennie a Kasztalia- forrásban, végül égő babérlevél és mirha gőzétől bódulatba esnie. (Az ásatások során mindeddig nem sikerült egyértelműen azonosítani azt a földhasadékot, melyből a későbbi irodalmi források szerint a bódító gőzök felszálltak.) Mámorosan, eksztázisban kezdte dadogni a Püthia a jósszavakat, melyeket a jóspap - prophétész nikandrosz - hexameterekben jegyzett le. Ez a versforma egészen a hellenizmus koráig használatos maradt.
A jósdának feltett kérdések túlnyomó többsége mindennapi dolgokra vonatkozott: házasság, születés, betegség és hasonlók. Ezeket megválaszolni nem okozott nagyobb nehézséget. Delphoi azonban mással alapozta meg hírét és rangját. A jósda a nagy politikai események megjövendölésére specializálta magát. Ez hozta számára a legnagyobb bevételeket, az Apollónnak szentelt gazdag ajándékok és ex votók formájában.
Az eljárás magába foglalta egy kecske előzetes föláldozását. A tanácskérők kérdéseiket általában eldöntendő formában tették fel: tudniillik, hogy jó lesz-e megtenni ezt vagy azt a dolgot. A püthia fehér vagy fekete babból jósolva adta meg a választ.
Súlyosabb esetekben az Apollóntól ihletett püthia a templom alatt üregben mondta a jövőt. Beszélnek „püthiai önkívületről" is, de semmi nem utal hisztérikus transzokra vagy dionüszoszi típusú „megszállottságra. Platón a püthia „önkívületét" (maneia) a Múzsáknak köszönhető költői ihlethez és Aphrodité szerelmi elragadtatásához hasonlította. Plutarkhosz szerint „az isten kedvét leli abban, hogy a püthiába helyezze a látomásokat és a jövőt megvilágító fényt; ebben áll a lelkesedés . A képzőművészeti ábrázolásokon a püthia nyugodt, derűs, összeszedett-mint maga az isten, aki ihleti.
Hogy a jósnő milyen módszerekkel érte el ezt a ,,második állapotot", ez egyelőre rejtély marad. A delphoi parasztlányok közül kiválasztott püthia meghatározott időpontokban jövendölt. A babérfaleveleknek, amiket rágcsált, a babérágakkal való füstölésnek, a Kasszotisz- forrás vizének, amelyből ivott, semmiféle részegítő tulajdonsága nincs, és nem magyarázzák meg az önkívületet. A hagyomány szerint, a jövendőmondó széke egy hasadék (khaszma) fölött állt, melyből természetfölötti erejű gőzök szállongtak. A kutatások azonban sem talajhasadékot, sem barlangot nem mutattak ki, ahová a püthia alászállt (bár elképzelhetjük, hogy ezek földmozgások következtében tűntek el). Ebből, kissé elhamarkodottan, arra következtettek, hogy az egész, úgy ahogy van - gőzölgő khaszma, a püthia leszállása a mélybe (adüton)- meglehetősen új mitikus elképzelés lenne." Az adüton azonban létezett, és, mint Marié Delcourt kimutatta, Delphoi ősisége és tellurikus szerkezete magába foglalt egy rituális „alászállást" a föld alatti régiókba. Mivel semmilyen „természetes okot" nem találtak, ami az önkívületet kiválthatta, a püthia önszuggesztióját vagy a jövendőmondó távszuggesztióját tételezték fel. Az igazság az, hogy minderről semmit sem tudunk.
Az apollói „extázis", jóllehet olykor az istentől való „ihlet" (tehát megszállottság) váltotta ki, nem foglalta magába a dionüszoszi enthusziaszmoszban megvalósult egyesülést. Az Apollóntól ihletett vagy megszállt extatikusuk megtisztító és jövendőmondó hatalmukról voltak közismertek. (Dionüszosz misztériumainak beavatottai, a bakkhoi ezzel szemben soha nem adják jövendőmondói képességek bizonyítékát.) Megfigyelték egyes, Apollón kiemelkedő híveként tisztelt félig-mitikus személyek „sámáni" karakterét. A hüperboreosz Abarisz, Apollón papja jós- és varázserőkkel volt megáldva (például egyszerre két helyen tudott jelen lenni). Hérodotosz elmondja, hogy „az egész földet körüljárta nyilával, anélkül, hogy valamit evett volna", de Hérakleidész óta azt állítják, hogy egy nyílon röpült. A nyíl viszont, amely a szkíthák mitológiájában és vallásában is egy bizonyos szerepet játszott, jelen van a szibériai sámánszertartások és Apollón első számú fegyvere is. Hasonló - a halálhoz hasonló extatikus önkívületet, helyváltoztatásokat, átváltozásokat, pokolra szállásokat tartalmazó-mondák keringenek más mesés személyekkel kapcsolatban is: ilyen volt a prokonnészoszi Ariszteasz, a klazomenai-i Hermotimosz, a krétai Epimenidész, Püthagorasz. Ami Orpheuszt Apollón jeles „prófétáját" illeti, az ő mitológiája bővelkedik a sámáni hőstettekben.
Ahogyan a görögök Homérosz óta ismerték, Apollón már sokkal több volt, mint az extatikusuk védőistensége. Mindemellett eléggé jelentékeny folyamatosságot vehetünk észre a „sámáni" és az apollóni hivatás között. A sámánokat úgy tekintik, mint akik képesek fölfedni, ami el van rejtve, és megismerni a jövőt; a látomások, Apollón legsajátabb adománya, az istenhívőket ugyanezekkel a képességekkel jutalmazzák. Éppúgy, mint egyes szibériai sámánhagyományokban, az Apollón küldte „látomások" is az értelmet sarkallják és elmélkedésre késztetnek; egyszóval a „bölcsességhez" vezetnek.
Walter Otto megjegyezte, hogy az okkult tudás megszerzése „mindig szellemi izgatottsággal párosul" és ez főként a sámáni extázisra érvényes. Ez magyarázza a zene és a költészet alapvető szerepét mindkét hagyományban. A sámánok énekkel és dobszóval készítik elő önkívületüket; a legősibb közép-ázsiai és polinéziai epikus költészet a sámánok extatikus utazásainak kalandjairól szólt. Apollón legfontosabb kelléke a lant; játékával elbűvöli az isteneket, a vadállatokat, még a köveket is.
Az íj, Apuhón másik kelléke ugyancsak része a sámánok eszköztárának, rituális használata azonban szélesebb a samanizmus körénél; az íj szimbolizmusa általánosan elterjed. Apollón az, aki „messziről lő", ugyanezt a jelzőt rajta kívül használják Rámára, Buddhára és más, mesés hősökre és személyiségekre is. A görög szellem azonban ragyogóan átértékelte ezt az ősi témát, ahogyan átalakította a samanizmus technikáját és szimbolikáját is. Apollón esetében az íj és az íjászat már más szellemi helyzeteket tár fel: a távolság feletti uralmat, így tehát az elszakadást a „közvetlenségtől", a kézzelfogható valósághoz tapadástól; a nyugalmat és a derűt, amelyek minden szellemi összpontosító erőfeszítés előfeltétele. Egyszóval Apollón új theophaniát képvisel: a világ és az emberi lét vallásos megismerésének sajátosan görög és megismételhetetlen kifejeződését.
Hérakleitosz leszögezte, hogy „a harmónia az ellentétek közti feszültség eredménye, mint amilyen az íjé és a lanté", Apollónban az ellentéteket új, tágabb és összetettebb kör fogadja magába és ötvözi egybe. Az istenkibékülése Dionüszosszal ugyanabba az integrációs folyamatba illeszkedik, mint amelynek során Püthón megölését követően a megtisztulás védnökévé lépett elő. Apollón a jövendőmondó „látomástól" a gondolkozáshoz vezető utat tárja fel az ember előtt. A minden okkult ismeretben benne foglalt démoni elemet kiűzték.
A legfőbb apollóni tanítás a híres delphoi felszólításban fejeződik ki; „ismerd meg tenmagadat!". Az értelmet, a tudást, a bölcsességet isteni modellnek tekintik, az istenek, elsősorban Apollón adományának Az apollóni derű a görög ember számára a szellemi tökéletesség, így tehát a szellem hasonmásává válik. Jelentős tény azonban, hogy a szellem felfedezése kibéküléssel záruló konfliktusok és az extatikus és jóstechnikák elsajátításának hosszú folyamatát tetőzi be.
Nem feledkezhetünk meg arról a fontos szerepről sem, melyet Delphoi az erkölcsök alakításában játszott. A delphoi Püthia volt az egyetlen, aki nyilvánosan hirdette, hogy a vérontás, még egy rabszolga vérének kiontása is gyilkosság, melyet vallási megtisztulással kell levezekelni. Apollón jósdája szüntelenül - bár eredménytelenül - harcolt a görögség életének bizonyos sötét szokásai ellen, és a szellemi kultúra fejlődésével hatásának etikai oldala egyre inkább előtérbe került.
Forrás: moonshadow.hu, Ezustcsillag
 Kapcsolódó - hírek a témakörben
|
|
|
|
Receptklub
Női Lélektár
Top-Fitinfo
Szépségápolás
Pajzán Percek
Női bulvár percek
