Facebook
ntv1
Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Idősek patikaszerei

Idősek patikaszerei Szegény idős beteget még az ág is húzza: nem elég, hogy a korral nő a betegségek száma, de sokkal gyakoribb a gyógyszermellékhatás is.


Ennek egyik oka érthető: az idősek többféle kórra kénytelenek több és többfajta gyógyszert beszedni. Márpedig tudjuk, hogy - némi túlzással - minél inkább hat a szer, annál több a mellékhatása is. Ezt az ördögi kört nehéz megszakítani. Hiszen nem kezelni az amúgy is sérülékenyebb idős beteget nyilvánvalóan nagyobb kockázattal jár, mint maga a gyógyszerelés.



Arra viszont az idős betegnek (is) ügyelnie kell, hogy ugyanaz a gyógyszer más adagban néha máshogyan is hat, mint fiatalabb korban. Például az "öregedő" májnak csökken a tömege, a vérellátása, a gyógyszereket bontó enzimeinek mennyisége. Az öregedő vese pedig az úgynevezett vesefunkciók beszűkülése miatt kevesebb salakanyagot képes kiszűrni, mint korábban. Tovább nő a kockázat, ha maga a vizeletet kiválasztó szerv beteg: idősebbeknél a fertőzött vese működése hamarabb romlik - így éppen a vesegyulladás ellen adott gyógyszerek ürülnek ki nehezebben. Azaz tovább nő a túladagolás és a mellékhatások kockázata. Még számtalan gonddal kell számolni: a szervezet víztartalmának csökkenésével, az immunrendszer gyengeségével, gyógyszerkölcsönhatással stb.



Sokszor a mellékhatásokat is nehéz elkülöníteni az idős kort kísérő óhatatlan kellemetlenségektől. Megmondani, hogy mondjuk a zavartság vagy a látászavar az öregedés vagy éppen az ellenük adott szer számlájára írható-e.



A lényeg: ne csak arra ügyeljenek, hogy mit, de arra is, hogy mennyit szednek be nélkülözhetetlen szereikből.



Forrás: fogabc.hu






Kapcsolódó - hírek a témakörben


Felfüggesztett börtönt kapott a gyerekét begyógyszerező nő
A SOTE a legnépszerűbb
Ostoba viccet űzött Lescott
Schmuck Andor a szívén viseli a nyugdíjasok ügyét! + video
Változtak a receptfelírás szabályai
Hatalmasat változik a gyógyszerek ára vasárnaptól
Aradszky és Medveczky egymásnak estek!
Kiraboltak egy XI. kerületi patikát
Mi lesz az Arany Alkony idősotthonok sorsa?
Adósság miatt nem kapnak gyógyszert a kórházak
Visszavonták az idősotthonok működési engedélyét
Álrendőrök támadtak egy ceglédi párra
Újabb megszorítások
Miért a betegeken spórol az állam?
Leégett a vótapusztai idősek otthona
Lehetetlen helyzetben a magyar gyógyszeripar
Újra a hideg karmaiból mentettek a járőrök
Nincs veszélyben a földgázszállítás
Mától figyeljünk oda a gyógyszertári blokkra!




Impresszum Irányelvek E-mail Médiaajánlat Adatvédelem "Az év üzletembere pályázat" Karrier