Értékelés (4 / 2 ):
     |
Értékelj te is:
|
Kedvencnek Jelöl |
Mindenkinek jár legalább egy esély
Varga Norman a Nemzeti Ifjúságvédelmi és Tehetségkutató Egyesület képviselője mesélt az ntv1 riporterének arról, hogy miért hozta létre a szervezetet.
Az egyesület történetét egy kis betekintővel kezdte a múltjába. Varga Normannak volt egy súlyos balesete, az ebből eredő dühöt csak egyféleképpen vezethette le: a küzdősporttal. Később azonban a szakember rájött arra, hogy Ő nem csak ezen a téren mutathatja meg rátermettségét és erősségét, hanem teljesen más úton is járhat. Ezen az úton főképp a kudarcok indították el, mikor szembesült azzal, hogy a cégek megnyilvánulásaival ellentétben, miszerint ők a kevésbé tehetséges amatőröktől kezdve a sokat ígérő tehetségekig mindenkit felkarolnak, csak azokkal foglalkoznak igazán és annak adnak lehetőséget, támogatást, akik már valamilyen módon szerepeltek a médiában vagy már olimpikonok. Az egyik ok ez volt, amiért megalapította ezt az egyesületet.
A másik dolog, ami vezérelte az triatloni sportoló korában, amikor az IronMan-re készült, az az volt, hogy ez alatt a felkészülési idő alatt is kisgyerekekkel volt összezárva és velük edzett. Az edzések alkalmával nyújtott nekik támogatást, és amikor látta, hogy mennyire tudnak örülni egy kis apró jutalomnak a gyerekek, tudta, hogy ezen a téren valami nagyot akar alkotni.
Miközben felkereste az ebben a témában járatos szakembereket, akik tudják segíteni a munkáját az egyesületben, arra gondolt, hogy nem egy téren kell csak megoldást keríteni ezekre a problémákra, hanem több szakterületen is. Így jött az ötlet egy olyan stábra, amiben olyan szakértők vannak, akiknek a munkája nagyon hasznos lehet, például ortopédus, ügyvéd, egyebek.
Ez az egyesület 2010-ben lett bejegyezve, és ez az első olyan intézmény ahol ilyen programok vannak jelen valamiféle tematikai beosztás szerint, mint például, gyereknap, egészségvédelmi prevenció, vagy bármilyen esemény. Ezeket az intézkedéseket szeretnék lépcsőfokonként előre vinni. Az első lépcsőfok a kerületen belüli felvirágoztatás lenne, majd országos, és végül EU-s szinten szeretnének feljebb kerülni.
A legújabb programjuk is az egészséggel kapcsolatos: „Ez már a kis iskolásokra vonatkozik. Ez egy Fitt vagy-e fantázia névre hallgató egészségfelmérő kampány, aminek pont az a lényege, hogy azt mérjük fel, hogy az iskolákban a tanulóknak hány százaléka túlsúlyos.” - mondta az ntv1 riporterének. Erre azért van szükség, mert ahhoz, hogy célzott prevenciós programokat tudjanak vinni egy adott közösségbe, legyen az egy iskola, ahhoz tudni kell az adott helyzeteket. Ezekben a hónapokban, éppen ezeknek az adatoknak a felmérése folyik majd, amikről később publikált diagramok foknak születni.
A fiatalok két harmad része túlsúlyos Magyarországon, aminek fő előidézője az otthon környezet és nevelés. Hiába kapnak az iskolában sok gyümölcsöt, főzeléket és egészséges táplálékot a gyerekek, ha otthon mozgáshiány mellett csupa káros dolgot esznek.
Varga Norman a következőt mondta stábunknak, amit minden embernek el kéne határoznia magában: „Nekem van egy ilyen álmom, az hogy valami olyan maradandót alkossak, olyan pozitív irányba változtassam meg a jövőt, hogy azzal akár a történelemkönyvekbe is bekerüljek.”
Kapcsolódó - hírek a témakörben
|
|
|