Facebook
ntv1
Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ökológiai lábnyom

Ökológiai lábnyom „A megfeszített Föld bolygó, ha megtalálná hangját, és értené az iróniát, akár azt is mondhatná arról, ahogy tönkretesszük: „Bocsásd meg nekik, Atyám, nem tudják, mit cselekszenek”. Az irónia az lenne, hogy tudjuk, mit teszünk.” (Kurt Vonnegut)


Magyarországon is egyre több környezetvédelemmel és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos konferenciát rendeznek. Minden ilyen rendezvényen – többek között – az „ökológia lábnyom” témája is szóba kerül, amely egy olyan mérőszám, mely földterületben mérve azt fejezi ki, hogy egy ember mennyire terheli meg a természeti környezetet. Egy három évvel ezelőtti felmérés szerint, a Föld 6,1 milliárdos népességét figyelembe véve, az igazságosan egy főre jutó 1,8 hektárhoz képest, egy főnek átlagosan 2,2 hektár az ökológiai lábnyoma. Riasztóak ezek a számok.



Ha lehet, legyünk egy kicsit mérsékletesebbek! Itt a tavasz, autó helyett sétáljunk! Kapcsoljuk le magunk után a villanyt! Gyűjtsük a hulladékot szelektíven! Kis lépések ezek, de már ez is sok mindenre elég!



Természetesen céges szinten nem elegendőek ezek a kis tettek, hiszen komoly környezetvédelmi bírságok is sújtják a cégvezetőket, és ez így is van rendjén. Azonban megérthető annak a jó szándékú cégvezetőnek is a helyzete, akit a jogszabályi előírások nem megfelelő ismerete miatt terhel bírság. Nagyon sok ilyen előírásnak, adatszolgáltatási kötelezettségnek kell megfelelni, és szakértők hiányában ezek a kötelezettségek – egyéb kötelezettségek mellett – nem egyszer túlnőnek a vezetőn.



Sajnos nagyon kevés olyan szakmailag megbízható, hiteles forrás van ma Magyarországon, amely logikus, átlátható felépítésben, könnyű nyelvezettel ismerteti a környezetvédelmi előírásokat, jogszabályokat, engedélyezési rendszereket, adatszolgáltatási kötelezettségeket, és ugyanakkor egyszerre nyújt hiteles jogi adatbázist a környezetvédelem minden szakterületére, biztosítja a legkülönfélébb nyomtatvány- és iratmintákat és nyújt segítséget a környezetvédelmi munkafolyamatok gyakorlati alkalmazásához.



A CompLex Kiadó Környezetvédelem című elektronikus kiadványa azonban hasznos lehet minden környezetvédelemmel hivatásszerűen foglalkozó szakembereknek, környezetvédelmi megbízottnak, vezetőnek, és mindenkinek, aki elkötelezettséget érez környezetünk megóvása iránt és ezáltal a jogszerű működés mellett.



Forrás: greenfo.hu






Kapcsolódó - hírek a témakörben


Abortusztabletta ellen szerveznek tüntetést
11 év kellett, hogy elkapják a gyilkos férfit
Vaddisznóval jósoltatnak az Eb-n
Kasza Tibi balatoni lángossütő lett
Lukács Laci repült!
Sarapova bekerült a legjobb nyolc közé
Szétcincálja a magyar médiatörvényt az Európa Tanács
Németországba menekülnek a magyarok!
Ismét kemoterápiát kapott Pintácsi Viki kisfia
Scholes még egy évig biztosan Vörös Ördög marad
Buddhista szerzetesek pókereztek
Ózdon kutyaviadal szervezőit fogta el a rendőrség
Orbán: Ne a szabadságuk tervezésével törődjenek a képviselők!
Nem gyengül a forint!
Flamingók születtek a Budapesti Állatkertben
Füldugó a metrón utazóknak
Orbán: Lezárult a kormányátalakítás!
Vádat emeltek Szima Judit ellen
Donorszervet kapott egy magyar nő és egy kislány
Az Anima Sound System kapta az idei első Comet-gömböt
Kiderült, hogy kik a legjobbak az első magyar étteremkalauz szerint




Impresszum Irányelvek E-mail Médiaajánlat Adatvédelem "Az év üzletembere pályázat" Karrier