Facebook
ntv1
Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár

Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár Idén már 17. alkalommal hívjuk a világot egy varázslatos, érzelemmel és vidámsággal teli utazásra.

A Summerfest valós és átvitt értelemben határtalan találkozás és határtalan kultúra.

A Nyitóceremónián minden, a Summerfestre érkező együttessel találkozhat az érdeklődő. Az együttesek bemutatják pár szóban önmagukat, és egy műsorszámot előadnak a repertoárjaikból, kedvcsinálóként. A műsort egy közös tánc, valamint tűzijáték zárja. A gála után a közönség szavazhat, hogy ki legyen a Summerfest 2004 közönségdíjas tánccsoportja.



A fesztivál közben rengeteg alkalom nyílik új barátok szerzésére. Az általunk szervezett programok nagy részében a néző és az előadó nincs elkülönítve, együtt ülnek, és táncolnak a Pikniken, a Népek Bálján, a Fesztiválklubban, a Fesztiválhajón, valamint a Táncpanoráma műsorok utáni táncházakban.



Hogy jobban megismerhessék az érkező kultúrákat, immár 3. éve lett szerves része fesztiválunknak a Csodálatos világ program, melyben Országukat mutatják be az érkezők; a Ki játszik ilyet program, melyben a fiatalkorúak (és az idősebbek is) gyermekjátékokat tanulhatnak. Ezek a rendezvényeink ingyenesek. A Nyitó-, és Záróceremóniát a százhalombattai I. Számú Általános Iskolában tartjuk. A nézőtér több mint 1600 személy fogadására alkalmas. A Záróceremónián minden táncos és néző gyertyával a kezében, táncolva búcsúzik a fesztiváltól.



A fesztiválon minden nap tegnap kezdődött, és holnapig tart. A csoportok, és az érdeklődők számára hoztuk létre a Fesztiválklubot, mely kellemes szórakozást nyújt minden bulizni vágyónak.



Kiemelt programok



    * Augusztus 12: A TALÁLKOZÁS NAPJA: ekkor érkeznek a külföldiek.

    * Augusztus 13: MAGYARORSZÁG NAPJA: A külföldiek megismerkedhetnek Magyarországgal, Budapesttel.

    * Augusztus 14: az ÖRÖM NAPJA: a fesztivál kezdete, a nyitóceremónia ünnepe.

    * Augusztus 15: a BARÁTSÁG NAPJA: a Népek bálján a város lakói személyesen is megismerhetik a vendégeket.

    * Augusztus 16: a ZENE NAPJA: a reneszánsz éve alkalmából ezt a napot a reneszánsz zenének szenteljük.

    * Augusztus 17: az ARANYSZÍV NAPJA, a kultúra toleranciája, a tolerancia kultúrája, melynek során a kihívással, a sérüléssel, és fogyatékkal élők kapnak megkülönböztetett figyelmet.

    * Augusztus 18: a SZERETET NAPJA, a Szent István templomban megrendezésre kerülő ökumenikus szertartás, majd a SZERETET ASZTALA várja mindazokat, akik számára a népek közötti egyetértés, a barátság fontos dolog. Augusztus 19: a CIVILEK NAPJA: a Szent István téren sajátos hangulatú civil találkozót szervezünk

    * Augusztus 20: MINDEN MAGYAROK NAPJA-a határon túli magyarok ünnepe.

    * Augusztus 21: a BÚCSÚ NAPJA-a záróceremóniával

    * Augusztus 22: a GYERTYAFÉNY NAPJA melynek során a százhalombattaiak búcsúztatják a fesztivált.







Új programok



Erkel év

Ebben az évben az NKA ERKEL ÉVET tart, a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. A Summerfest minden emlékhez kapcsolódik különböző eseményekkel, így ebben az évben sem tesz kivételt. Az Erkel évhez a következő programelemekkel kapcsolódunk:

- Nyitó- és Záróceremónián, valamint augusztus 20-án a Nagyforrás és az Ifjúforrás Táncegyüttes palotást ad elő.

- Augusztus 20-án a városi ünnepségen Egyházi Géza adja elő a Bánk bánból a „Hazám, hazám” című áriát.

- Augusztus 21-én a Záróceremónián – hagyományainkhoz híven – a fesztiválon részt vevő zenekarok VILÁGZENEKART alkotnak. Ebben az évben Pál Lajos vezetésével a Palotást tanulják meg, amely a Bánk bán című opera egyik legismertebb dallama. Szebben nem is ünnepelhetnénk Erkel Ferencet, minthogy zenéjét egy több mint 20 országból álló zenekar adja elő.



Fesztiválok éve – Fesztiválbusz 2010

A Magyar Turizmus Zrt. ebben az évben a Fesztiválok évet tartja, melynek során a Turizmus Zrt. néhány kiemelt fesztiválon úgynevezett fesztiválbusszal vesz részt. Nagy öröm, és megtiszteltetés számunkra, hogy a Fesztiválbusz Százhalombattán is jelen lesz, hiszen összesen tizenegy fesztiválra látogat el, mint például a VOLT Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Hegyalja Fesztivál, FORMA 1, Szegedi Szabadtéri Játékok, és benne a mi Summerfestünk.



Augusztus 16-án: A zene mindenkié!

Ebben az évben számos interaktív programot szervezünk a fesztivál során, melynek legfontosabb célja, hogy spontán módon vonja be a város lakóit a játékba, a fesztivál kulturális élményeibe, váratlan vagy éppen meglepő formában. Reményeink szerint a százhalombattaiak hagyják magukat, hogy az ezekben a programokban fellépők képletesen megfogják a kezüket és behúzzák őket a zenélés, az éneklés, a táncolás vagy éppen a szavalás nyújtotta örömökbe. Augusztus 16-án délután 17 – 19 óra között, a város bármely pontján felcsendülhet a muzsika, dalra fakadhat egy kórus. Őszintén reméljük, hogy ezen a napon, a zene napján a zene nem csak az előadóknak, hanem a hallgatóságnak is nagy örömet nyújt, hiszen A ZENE MINDENKIÉ! A programban közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékei, százhalombattai kórusok és zenekarok. A helyszínek: a Piactér, a Hotel Training terasza, illetve Százhalombatta belterületén bármely árnyas park, zegzugos utca vagy sétány.



Augusztus 17-én: A vers mindenkié!

NÉPSZAVALÁS 2010

Szeretné, ha egyszer életében megismételhetetlenül, kizárólag Önnek szavalnának el egy verset? Ha igen, akkor vegyen részt a népszavaláson. Az új, minden szempontból rendhagyó program azoknak szeretne örömet nyújtani, akik szeretik a verseket és a szokatlan eseményeket. A népszavaláson a szavalófülkében népszavalók várják az érdeklődőket, akik a szavalócédulán szereplő verset mondják el kizárólag Önnek. Ezt követően Galkó Balázs (hazánk egyik legjelentősebb versmondója), Márta István zeneszerző közreműködésével József Attila utolsó 105 versét mondja el. A költőóriás ebben az évben lenne 105 éves. Ebből az alkalomból születésnapján, amely a Költészet Napja, a két művész József Attila szülőházában, a Gát utcában, a költő valamennyi versét előadta. Ezt a páratlan előadást – bár megismételni nem lehet – szeretnénk felidézni és újraélni. Galkó Balázs az utolsó 105 verset, A hullámok lágy táncától az Íme hát megleltem hazámat-ig mondja el Márta István zenei illusztrációjával. A népszavalás helyszíne a Sérültekért Alapítvány által fenntartott Gátőrház, és a Pajtaszínpad. A népszavalás időpontja: augusztus 17. 18 – 20 óráig. Galkó Balázs és Márta István „performansza” 20 órakor kezdődik.



Augusztus 19-én: A tánc mindenkié!

NÉP – TÁNC 2010

Miért is lenne rendkívüli az, ha egy táncos világfesztivál helyszínén a városlakók táncra perdülnének? Százhalombattán semmi sem szokatlan. E program során a város bármely pontján, akár váratlanul is felbukkannak táncosok, képviselve a tánc valamennyi műfaját, akik rövid bemutatójuk után máris táncba hívják a bámészkodókat. Reményeink szerint ebben a két órában az egész város táncra perdül. A programban érdi, százhalombattai és budapesti táncosok vesznek részt. Időpontja: 2010. augusztus 19. 17-19 óráig.



Folkkocsma

2010. augusztus 14-20. között, minden éjjel 24 órától a Fesztiválklubban (Battafit) A 2009-es Summerfest egyik legsikeresebb programeleme a Folkkocsma volt. A Fesztiválklub adottságai kiváló lehetőséget teremtettek arra, hogy igazi multikulturális centrumot hozzunk létre. Míg a klub belterületén a popzene iránt érdeklődők szórakozhatnak, a hatalmas sátorban igazi Folkkocsma kibővült programmal ebben az évben is várja azokat, akik a táncházi forgatagban, népzenében, néptáncban, a jó zene melletti beszégetésben lelik örömüket. Minden nap éjféltől hajnalig magyar és nemzetközi táncház, népzene várja az érdeklődőket. A Folkkocsma kiváló hangulatáról Németh Dénes és zenekara gondoskodik. zenei kínálat:



    * Augusztus 15. Felvidék és Kis-Magyarország zenéje

    * Augusztus 16. Szilágyság, Kalotaszeg és Délvidék zenéje

    * Augusztus 17. Szék, Füzes és Kalotaszeg zenéje

    * Augusztus 18. Vajdaszentivány, Csík, Moldva és Gyimes zenéje

    * Augusztus 19. Magyarpalatka és Nyárádmente zenéje

    * Augusztus 20. közkívánatra a kárpát-medencei magyarok népzenéjéből







Facsard meg! Sirítsd meg!

Néptáncosok szólisztikus megmérettetése

A verseny célja és ihletettsége:

A verseny megrendezésének alapötlete azért pattant ki fejünkből, mert úgy érezzük, kis hazánk gazdag folklórjának ilyen fokú megmérettetése egyre szélesebb körben közkedvelt. Célunk továbbá, hogy a férfi szóló mellett a női szóló is kellő hangsúlyt kapjon.

Százhalombattán a nyár ezen időszakában a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál következtében kimagasló érdeklődés övezi a nemzetközi és a hazai folklórt is. A széles palettát szerettük volna tovább színesíteni ezzel a versennyel. A verseny 2010. augusztus 15-én kerül megrendezésre. Tapasztalataink alapján, a versenyeken rengeteg pozitív élmény mellett mindig megtalálható az a csipetnyi szomorúság, mely a zsűrizés negatívumát, negatív hatását fémjelzi. Éppen ezért törekszünk a zsűrizésre olyan személyeket felkérni, akik szakmai szinten és emberi oldalról is megfelelnek a legkimagaslóbb elvárásainknak. A fiatal magyar zsűri mellett önálló ítélethozóként helyet kap egy háromtagú nemzetközi zsűri, melynek tagjait a fesztiválon vendégeskedő nemzetközi szakemberek közül választjuk. Mindkét zsűri felterjeszti a számára legtetszetősebb produkciókat. Csak azok a versenyzők kapnak díjat, akiknek mindkét zsűri odaítéli. A versenyen a legkiemelkedőbb produkciókat a két zsűri jóváhagyása alapján Sirítő-díjjal jutalmazzuk.

Ezeken felül közönségdíjat és egyéb különdíjakat sorsolunk ki. A verseny díjazottjainak fellépési lehetőséget biztosítunk augusztus 20-án és 21-én a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál programjain. A verseny győztesei 2010. augusztus 15-én 18 órától mutatkoznak be a Fesztiválsátor színpadán.



A program vezetője Nyári Balázs és Kovács Henrik



MOL Világzenei Színpad

Sztárok Százhalombattán a MOL segítségével! A Ghymes zenekar, Sebestyén Márta, valamint a Fellegini Klezmer Gipsy Band és Balogh Kálmán koncertje a Summerfesten!



Magyarokról Magyaroknak

A "Matrica" Múzeum és a Magyarok Öröksége Alapítvány 2005 nyarán különös programsorozatot indított el, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Poroszlai Ildikó ("Matrica" Múzeum igazgatója) emlékének ajánlanak a szervezők. A programban olyan események szerepelnek, amelyek az egyetemes magyar műveltség részeit képezik, és örvendetes lenne, ha minden magyar megismerkedhetne velük.



Augusztus 20-án a egész nap magyaroknak magyarokról szól a program, a MINDEN MAGYAROK NAPJA, melynek során Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból érkezett magyar táncegyüttesek, adatközlő táncosok és zenészek lépnek színpadra, a házigazda Forrás Néptáncegyüttessel, illetve a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kis táncosaival.



A FESZTIVÁL KIEMELT KONCERTJEI A MOL TÁMOGATÁSÁVAL



GHYMES koncert

Augusztus 16. 21.00 Rendezvényközpont, Táncház



A Ghymes zenekar napjaink egyik legnépszerűbb zenekara, amelynek műfaját nehéz lenne meghatározni. A sajátos zenei és előadói stílus ezrek számára hozta közelebb az autentikus népzenét. Koncertjeik mindig páratlan zenei élményt jelentenek, éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben a Summerfesten is fellépnek.



Fellegini KlezmerGipsy Band koncert

Augusztus 17. 19.00 Fesztiválsátor MOL Világzenei színpad



A Fellengini KlezmerGipsy Band-et Fellegi Balázs hozta létre, a magyar zenei élet prominens képviselőinek részvételével. Az operaénekes és klezmer Fellegi Balázs mellett a legkiválóbb magyar romazenészek vonulnak fel, a hangzás központjában a napjainkban reneszánszát élő cimbalom áll, amely a világhírű Balogh Kálmán keze alatt szólal meg. „A cigány és a zsidó zene fúziója talán újszerűen hat, jóllehet jelentős hagyománnyal bír: a klezmer „bölcsőjének” számító Kárpátokban és Erdélyben egymást váltották a roma és a zsidó bandák, gyakran ugyanazokat a dallamokat játszva. A legenda szerint a 16-17. századi rabszolgasorban tartott cigány és a zsidó muzsikusok. A Soá által bekövetkezett pótolhatatlan veszteségünk után a romazenészek váltak igazi letéteményeseivé eltűnt világunk hangjainak.” – vélekedik Fellegi Balázs, a zenekar alapítója.



Sebestyén Márta koncertje

Augusztus 19. 21.00 Szent István templom



Sebestyén Márta igazi világsztár, nincs olyan jelentős koncertterem a Földön, ahol ne lépett volna fel, ahova ne vitte volna el Magyarország hírét. Sebestyén Márta több mint énekes előadóművész, Magyarország arca, Magyarország hangja. Kiemelt megtiszteltetés számunkra, hogy születésnapján (augusztus 19. ) pont Százhalombattán énekel. Koncertjének az is nagy hangsúlyt ad, hogy ebben az évben ünnepli pályafutásának 35. évfordulóját. Hangjával, kisugárzásával, szépségével, őszinteségével, hitelességével több millió embert kápráztatott el, reméljük, hogy ezen az estén a százhalombattaiak is átélhetik mindazt, ami miatt Sebestyén Márta a világon megbecsülésnek örvend.



Forrás:utisugo.hu






Kapcsolódó - hírek a témakörben






Impresszum Irányelvek E-mail Médiaajánlat Adatvédelem "Az év üzletembere pályázat" Karrier