Szingapúr - Malajzia

Elfelejtett jelszó?

Szingapúr - Malajzia - Indonézia

Tizenöt évvel ezelőtt is, legelső ázsiai utunk alkalmával, Singapore Airlines repülővel érkeztünk Szingapúrba.

A Swissair, a Lufthansa és a szingapúriak a világ legjobb repülőtársaságai. A 13 órás repülés remekül telt, elláttak minket minden jóval, mindenkinek egy saját kis TV készüléke volt az ülés háttámlájába süllyesztve. Ajándékokat is kaptunk: pénztárcát, miniatűr manikűr-készletet, papucsot, alváshoz szemletakaró álarcot.

A szingapúri repülőtér talán a világ legnagyobb, de mindenesetre a legszebb repülőtere. Tizenöt éve csak az egyik fele volt meg, most már 107 kijárata van, és villamos vonal köti össze az I.-t a II. -el. Minden rózsaszín márvány, szökőkutak, vízesések és pálma-, meg orchideaerdők… Az egész repülőtér nemdohányzó! (Azért van egy-két dohányzóterem.) Tisztább, mintha Svájcban lennénk. A szemetelőkre a városban is súlyos pénzbüntetéseket rónak ki, egy cigarettacsikk 100 dollár!

Szingapúr ország tulajdonképpen csak a város és környéke. Kikötője Rotterdammal verseng a világelsőségért; stratégiai helye a maláji félsziget csücskén kivételes. A kikötő fölött ott lebegő kabin persze svájci gyártmány. A város rendkívül modern, a bevásárlóközpontok a japánokéival versengenek. A régi koloniális és kínai negyedeket egymás után tűntetik el a buldózerek; tizenöt éve 10, most 100 felhőkarcoló uralja a városképet. A 10-15 emeletes bérházakban az erkélyeken szárad a ruha, mint Hongkongban vagy Olaszországban.

Az „Oroszlán város” népek keveréke: 75% kínai, 15% maláj, 10% indiai és pakisztáni. A szingapúri nők talán a legkecsesebbek és legszebbek, hála a keveredésnek. A rohamosan fejlődő modern városban azért még meghagyták az indiai-, kínai templomot, a katolikus székesegyházat és a mecsetet.

Malájföldön és itt is az angol után a mandarin (irodalmi kínai) a választott nyelv, az ázsiai eszperantó. Egyrészt többségben vannak (Malájföldön is 35%) másrészt sohasem lehet tudni, mikor árasztják el Dél-Ázsiát… És végeredményben, 4-500 évvel ezelőtt Kínából jöttek az őslakók, akikből a malájok lettek; majd továbbmentek délre és benépesítették Indonéziát.

Szingapúrban foglaltuk el a kabinunkat a „Pearl” nevezetű hajón és indultunk tovább Borneó – Sulawesi – Fűszerszigetek – Komodo – Bali felé. Ez már a negyedik hajókirándulásunk volt, az első az „Azerbajdzsán” szovjet-német hajóval Izland – Spitzbergák – Norvégia volt, a második a német „Berlin”-nel a balti-tengeri fővárosok, a harmadik pedig a Földközi-tengeren a francia „Mermoz”-al. Ez a hajó is francia ugyan, de Nassau-ban van bejegyezve, és csak 36-an voltunk francia nyelvűek, a többi angol. De azért jó volt, mert pont egy buszra valóan voltunk, így franciául magyaráztak. Amint már írtam, a hajóút előnye, hogy nem kell minden nap pakolni, a hajón aludhatunk ugyanabban az ágyban minden este. Azt az időt, amit a repülőtereken-, gépeken várakozással tölti az ember, a hajón aktívan használhatja fel: úszás, sétálás, tenger-nézés.

Az angol anyanyelvűek nagy része amerikai volt, elképesztő, hogyan viselkednek, zabálnak. 6600 km-t hajókáztunk, de egy percet se unatkoztunk. Amikor egész nap a tengeren voltunk, előadásokat tartottak és filmeket mutattak be a következő állomásokról. Esténként kabaréműsor, divatbemutató, jelmezes bál volt. De a legjobb a fülöp-szigeteki személyzet táncos-énekes estje volt! (Olcsó munkaerő, nem sztrájkolnak és követelnek, dolgosak, kedvesek és naponta 25 órát mosolyognak…)

Malájföld

Malájföld természeti kincsekben gazdag ország, de a Pornec sziget északi részén elterülő két tartomány, Sarawak és Sabah ebben is az elsők. Közéjük ékelődik Ázsia leggazdagabb országa, Brunei. A tengerről csak a hatalmas olajkutakat láttuk a vízből kiemelkedni. Földgáz, fakitermelés (itt is irtják az őserdőt), gumi, pálmaolaj, kakaó, tea, fűszerek…

A lakosság fele maláj, 35%-a kínai (ők tartják kézben a kereskedelmet), 10-15% indiai. Az elmúlt évszázadok során az ázsiai szigetvilágon a hollandok, az angolok, portugálok jöttek-mentek, kolonizáltak, erődítményeket, palotákat, templomokat építettek. A második világháború alatt viszont a japánok szisztematikusan minden várost, kikötőt agyonbombáztak, és egymás után elfoglalták a szigeteket. Sok helyen mutatták a hegyekbe vájt barlang-bunker védelmi rendszerüket. A nagyvárosok, Kuching, Kota Kinabalu, Sondakan gyorsan újjáépültek, jellegtelenek. A mecsetek, a kínai templomok, az etnográfiai múzeumok azért érdekesek. Kuching környékén, az őserdő közepén felépítettek egy Sarawak skanzen falumúzeumot. Élő múzeum, mert a különböző vidékekről származó házak egyik felében laknak, szőnek, faragnak, szerszámokat készítenek, a másik fele meg kiállítás. A nagyvárosokban még megmaradtak a vízben, lábakra épített bádogfedelű kunyhós „falvak”, ahol egész családok élnek pár négyzetméternyi deszkán. A vízen pedig úszik a kosz… Őket is próbálják beköltöztetni a nagy bérházakba, ahol kiteregetik az egész ruhatárat az erkélyen.

Borneóban kétszer is adódott alkalom gyaloglásra az őserdőben. Fantasztikus a trópusi erdő, a madarak és a bogarak (főként szöcskék) zenebonája, olyan, mintha egy lézer-hegedülés lenne. Mind a kétszer majmokat, elsősorban orangutánokat mentünk nézni egy arborétumi védett területen. Az erdőket kiirtották, az orangutánokat összefogdosták, állatkertekbe vitték, avagy otthon láncon tartották; ez a majomfajta kevéssé produktív. Egyszóval, kezdtek kihalni. Ezekbe a több ezer hektáros védett őserdőkbe visszahozzák a fiatalokat és megtanítják, hogyan kell a dzsungelben boldogulni. Először ketrecbe zárva feltáplálják őket, majd megtanítják a fák között kifeszítettet kötelek között himbálódzni, közlekedni, és élelmet keresni. Az utolsó fázisban naponta kétszer egy deszkára ennivalót raknak ki nekik. Eleinte még jövögetnek, majd szépen lassan bemennek az őserdőbe és önálló életet élnek. Órákig elnéztük volna, ahogy játszottak, ugráltak, fára másztak, olyan közel mászkáltak, hogy az egyik a cipőnket is megfogta…

Indonézia

5000 km hosszú, 2000 km széles, a 13600 szigeten 200 millió ember él, és ennek 90%-a muzulmán. Tizenöt éve Jávát és Balit jártuk be, most hozzáadtunk még öt szigetet. Borneót elhagyva Indonézia legtávolabbi, talán legkevésbé ismert szigeteit, a Fűszerszigeteket hajókáztuk körbe, főként a Maluku és Banda csoportot. A hajó is először járt erre. Két szigeten kikötöttünk és bejártuk. Itt a világvégén majdnem az év eseménye, hogy egy nagy hajó érkezik, táncosok, zenekor fogadja az utasokat és minden épkézláb ember kint van a parton. Ők majdnem jobban megbámultak minket, mint mi őket…

Ternate szigete egy vulkán, amit körbe lehet járni. Ez a szegfűszeg hazája. Indonéziában még kb. 70 működő (!) vulkán van, a ternote-i a század elején még köpködött. A tengerparton a homok fekete, a lávaomlások aljában igazi trópusi erdőben sétálgattunk. Kókusz- és banánpálmák, szegfűszeg, szerecsendió, kakaó, vanília, avokádó, papaja, grapefruit, narancs, citrom és még sok, számunkra ismeretlen gyümölcsfák és bokrok dzsungele. A csodásabbnál csodásabb virágokról nem is beszélve! Csak orchideából vagy 2500 fajta van. Leírhatatlan szín- és illatorgia!

Ambon szigetén van a hasonló nevű főváros, itt van a szerecsendió hazája, Kikötője egész nagy, etnográfiai múzeuma érdekes, a tengerparton fehér a homok. Ázsiában az óriási, emeletes, fedett piacok mindig nagyon érdekesek, itt is végignézegettük.

Utunk egyik csúcspontja Sulawesi (Celebes), ahol háromszor is kikötöttünk, Észak-Keleten, középen és Dél-Nyugaton. Vegetáció szempontjából vetekszik Borneóval és Balival, itt is nő már minden fűszer, minden talpalatnyi helyen rizsültetvények. Bitung és Manado várasokban még mindig nagyrészt bádogfedelű viskókban laknak az emberek, a riksa kocsit kis ló húzza. A falvakban fazekas- és szövőműhelyeket néztünk meg, az egyik vulkán tövében csillogó tó partján volt. Zene, ének, és tánc kíséretében kóstolgattuk a helyi ínyencségeket.

Az ázsiaiak egész életüket szegényen élik le, de a templomok ragyognak és a temetőkben pompás kápolnákat építenek. Sawangan falu temetőjében összeszedtek 144 V.-VI. századi szarkofágot, primitív kőfaragásokkal, ahol ülve -mint egy gyerek a mamája hasában- temették el a halottakat.

Sulawesi közepén van a toraják hazája. Palopoban csak az öbölben tudott a hajónk kikötni, onnan a mentőcsónakokkal vittek ki minket a kikötőbe. Az itteni táj talán a legdzsungelebb dzsungel. Az utak használhatók, de többször ki kellett szállnunk a buszból, hogy egy kőhídra be tudjon fordulni vagy a lyukakon át tudjon menni... A toraják állítólag Kambodzsából származó hajótöröttek. Először a hajóroncsokat használtak fel menedékhely építésre, ezért hajóformájúak a háztetők. Festett fafaragások, ökörszarvak és állkapcsok, vaddisznófogak díszítik az égbenyúló háztetőket. Az ajtó fölött ökörkoponya. Minél gazdagabb a ház ura, annál több a csontdíszítés. A temetési szertartásaik is különlegesek. A halottat bebalzsamozzák és a ház vagy az ugyancsak hajóforma tetejű gabonaraktár aljában leültetik. Rendszeresen enni visznek neki, mert nagyon beteg. Sokszor hetek, hónapok telnek el így… Összegyűjtik a pénzt a héthatárra szóló temetésre. Egész életükben arra gyűjtenek, hogy a rangjukhoz méltó temetést rendezhessenek. Az egy hétig tartó szertartás azzal kezdődik, hogy néhány szent ökröt feláldoznak, ezek viszik föl a halott lelkét az égbe. Most már végre halottnak tekintik a szegény elhunytat. Minél gazdagabbak, annál több ökröt áldoznak fel, és a csontokat felaggatják a házra. A napokig tartó szertartások után aztán végre kiviszik a temetőbe. Ezek is egyedülállóak. A sziklafalakba vájt lyukakba 10-20 méter magasra becsúsztatják a fakoporsót. A környező barlangokban vagy a sziklafalra épített erkélyekre kirakják a majdnem életnagyságú, fafaragott, felöltöztetett baba-mását a halottnak. A katonára rárakják az uniformisát, a hölgy fejére a legszebb kalapját, az anya ölébe ültetik a gyermekét, a halásznak a kezébe adják a szerszámait… Időnként kiszedik a figurákat, újra festik, új ruhába öltöztetik. Ezek a falvak még megőrizték eredetiségüket, a gyönyörű rizsföldek, trópusi növények között csak néhány parabola antennát lehet látni…

A szálloda csodás parkjában a bungalók ugyanolyan lábakon álló, hajóformájú, fafaragott, festett, feldíszített házacskák, mint a falukban, ide is létrán kell felmászni. A mai modern mesterek remekművei. Az étteremben gyermekek énekeltek, furulyáztak miközben az igen gazdag hideg-meleg buffet-t kóstolgattuk. Sok utazásunk egyik csúcspontja volt a toraja-vidék, a világ minden tájáról jönnek a turisták megnézni, 3-4 órát buszozni a sziget közepére, de megéri, egyszerűen fantasztikus.

Ujung Pandang, a milliós főváros dél-nyugaton: kedves, de semmi különös. A Rotterdam-i erődítmény épületeiben egy nagyon érdekes, etnográfiai, fegyver, kerámia, pénzérme múzeumot helyeztek el. Másik érdekessége: az ékszerüzletek. A hajón a kedves kis fülöp-szigeteki Cecila, a kiszolgálónő mondta, tanácsolta, hogy ékszert itt kell vennünk. Valóban, mint pl. az Arab Emirátusokban: ékszerüzlet-utcasorok arany és ezüst orgiával és a drágakövek… De itt a riksákat emberek toljak biciklin.

A másik csúcspont: Komodo szigete. Amint közeledtünk a hajóval, csupa kopár szigetet láttunk. Megint a mentőcsónakokkal szálltunk partra és elindultunk gyalog a kb. 6 km-es körútra a rangerek vezetésével. Ez az ősgyíkok, a Varanus Komodoensis birodalma. Ezek 2-3 méter hosszú, csúnya és veszélyes, dinoszaurusz-szerű állatok, amik nagyon gyorsan tudnak szaladni és elkapni az áldozatot. Láttunk vagy húszat, az erdőben elbújva, gyorsan átszaladva a gyalogúton, a napon sütkérezve vagy a régi etetőhely mellett, ahol most mar nem adnak enni pár hónapja... Itt az ember az őskorban érzi magát, de azért tartózkodik. Mi simán végigvándoroltuk a gyaloglást nagy örömmel, de volt, akit hordágyon hoztak vissza a meleg meg a komoly nedvesség miatt.

Tizenöt éve azt mondtuk, hogy Bali a földi paradicsom, azóta mar körbejártunk másutt is, (Malájföld a 70-ik országunk!) de változatlanul az élen maradt. Csodálatos táj, pompázó növényzet, a harsogó-zöld rizsföldek, a vulkánok, tavak. Minden falucskában 2-3 szebbnél-szebb templom, ahova a fejükön hozzak a kecses nők a virág- és gyümölcsáldozati adomány-hegyeket. A szobrokat felöltöztetik, az oltárokat felpántlikázzak, májusfákat, színes napernyőket rakodnak körbe. Az adományokat leteszik az oltárok elé… aztán jönnek a környék kutyái és megeszik.

A sok száz falu közül valamelyikben biztosan van éppen énekes-táncos templomi ünnep. A hat legszentebb templom közül a két legérdekesebbet újra megnéztük. Tirta Empul templomát 1000 éve építették egy melegvíz-forrás köré, gyógyulást és csodát kereső zarándokhely. Pura Besakih az „anya-templom”, a legszentebb, a legfontosabb. 1000 méter magasan a szent hegy (Agung) lejtőjén, hét teraszon helyezték el a 22 templomot. A főtemplom belsejébe, mi egyszerű földi halandók, nem mehettünk be.

Az Agung vulkán 1963-ban tört ki utoljára, a Batur hat hónapja újra füstölög. Természetesen vittek minket mindenféle műhelyekbe, lassan ettől fordul föl az egész sziget. Fafaragás, batikszövés, festmények, szobrok… A gyerek- és asszonyárusok elég agresszívek kezdenek lenni, ami eléggé kellemetlen reggeltől estig.

Klungklung-ban újra megcsodáltuk a 18. századi Igazságügyi Palotát, ahol a plafonra fölfestették a mennyország, de főként a pokol várható élményeit, ami az elítéltekre vár.

Hotelünk, a Grand Hyatt volt, egy 1500 személyes falu. Hat étterem, öt úszómedence, mindez egy csodálatos parkban tavakkal, virágokkal, aranyhalakkal, hidakkal, és egy remek hideg-meleg buffet-tel.

1995.

Forrás:utleiras.hu, Molnár