Értékelés (0 / 0 ):
     |
Értékelj te is:
|
Kedvencnek Jelöl |
Vatamány Bella: Magyarország a lehetőségek hazája
Szükség van arra az újszerű, a hagyományostól eltérő látásmódra, amit a fiatal nők hozhatnak a vállalkozói szférába. Többek között erre világít rá Vatamány Bella, a Fiatal Vállalkozók Hetének főszervezője, akivel a Női Vállalkozói Napon beszélgetett az NTV1 riportere.
„Jelenleg a Fiatal Vállalkozók Hete van Magyarországon. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a világban ezt 120 országban rendezik meg és mi is ezek közé csatlakoztunk. Tematikus napjaink vannak. Most a csütörtöki napon elérkeztünk a Női Vállalkozói Naphoz, ami azért nagyon fontos, mert úgy gondolom, hogy női esélyegyenlőségért rengetegen küzdenek és harcolnak, és a vállalkozói szférában nagyon kevés a nő. Ennek nyilván megvannak a különböző okai, gondolok itt például a család és a munkahely összeegyeztetésének problémájára. Ugyanakkor nagyon jó hír az, hogy Magyarországon, ezt biztos sokszor hallottátok már, 2,3 millió fiatal van 18 és 35 év között. Ennek a 3,7 % - a vállalkozik, viszont ennek az egy harmada nő. Ez egy nagyon pozitív hír, hiszen ha az összes vállalkozást megnézzük, annak iszonyatosan kicsi része nő, viszont a fiataloknál egyre nagyobb arányban vannak már jelen. Ahhoz képest, hogy az oktatási rendszerünk nem sarkall arra, hogy vállalkozzunk, nem az öngondoskodás útjára terel, legalábbis a legtöbb felsőoktatási intézményről ez elmondható Magyarországon, ahhoz képest szerintem nagyon sok fiatal vállalkozó nő van.” – nyilatkozta a rendezvény főszervezője.
„Nagyon sokat foglalkozok munkaerő piaci témával, többször OTDK-ztam, tudományos kutatásokat csináltam az észak-magyarországi régióban. Én erről tudom elmondani a statisztikákat illetve a kutatásom eredményeit. Ott nagyon kevés vállalkozó nő van, de az észak-magyarországi régió az Európai Unió tíz legszegényebb régiója közé tartozik, tehát ott nem várható az el, hogy vállalkozásokat alapítsanak sorra a nők. Viszont a legkedveltebb vállalkozási forma nyilván a kft. A nők többnyire üzleti tanácsadásba vagy HR tanácsadásba kezdenek, vagy stílussal, divattal foglalkoznak illetve egyre több az ifjú művész, aki próbál ezen a pályán elindulni. Úgyhogy tényleg mindenkit arra bíztatok, hogy akár már egyetemen vagy középiskola végén, mint Európa nyugati országaiban vagy Amerikában, kezdjenek el azon gondolkodni a nők és persze a férfiak is, hogy hogyan lehet az öngondoskodás útjára lépni, mert akár ha az ösztöndíjadból összespórolsz annyit, hogy félre tudj tenni egy minimális összeget, akkor azt fel tudod arra használni egy kft megalakítására. Több mint valószínű, hogy két éven belül be fogsz bukni, viszont szereztél tapasztalatot, amivel magasabb szintről tudsz elindulni a munkaerőpiacon. A verseny nagy és ugyanarról a startvonalról indul mindenki és a tapasztalat nagyon nagy előny. – árulta el Vatamány Bella.
„Próbálkozni kell mindenképpen! A kkv szektor egy harmada generációváltás előtt áll Magyarországon. Én úgy gondolom, hogy ha megnézzük a nyugati társadalmakat, azok a jóléti államok, ahol a kkv-k adják a gazdaság biztos alapját, nagyon jól működnek. Most Magyarországon ez még nem alakult ki, de a generációváltás szerintem ezen segíteni fog. Mi már ugye világot látottabb generáció vagyunk, utazunk, jövünk-megyünk, Európát ismerjük, tanulmányaink is elég nemzetköziek most már. Tapasztalatunk is van, és több nyelvet beszélünk. Nekem is rengeteg külföldi barátom van. Velük tapasztalatot cserélünk. Meg lehet találni a piaci rést Magyarországon. Magyarország akárki akármit mond a lehetőségek hazája. nagyon sok minden nincs még itt, ami külföldön van. Úgy arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azt a pici innovációt, amivel be lehet lépni a piacra.” – mondta lelkesen a Fiatal Vállalkozók Hetének főszervezője.
Kapcsolódó - hírek a témakörben
|
|
|