A dekantálás és annak alkalmazási lehetőségei
A boros kiegészít a legtöbb esetben a vörösboroknál kerül elő, azonban néha a fehéreknél is alkalmazzák, nem véletlen. A látványos levegőztetésért és felszolgálásért felelős eszköz esetében azonban van pár fontos dolog, amit nem árt tudni, mielőtt az ember használni kezdi azt.
Ebben a cikkben a dekantálásról, valamint arról számolunk be, hogy a dekantáló kancsót mikor és hogyan lehet alkalmazni.
Mit jelent a dekantálás?
Az emberekben még mindig sok tévhit él a dekantálással kapcsolatban. Ez azért probléma, mert ha egy olyan bort dekantál valaki, amit nem szabadott volna, akkor a művelet több kárral jár, mint haszonnal. Egy rozé esetében például annyit ártunk az italnak, hogy a bor íze szinte egyáltalán nem hasonlít az eredeti ízére. Rosszabb esetben tehát teljesen tönkre lehet vele tenni a bort és magát a borfogyasztási élményt is.
A dekantáló kancsó használata alapvetően nem bonyolult, hiszen a levegőztetés során a bort úgy kell áttölteni a boros kellékbe, hogy az üvegben tartjuk a borba keletkező üledéket. Ennek nem szabad a kancsóba kerülnie, ezáltal a pohárban sem köt ki, nem kell azt elfogyasztani. A művelet célja, hogy a bort szellőztessük, amire több szempontból is fontos lépés. Ennek köszönhetően ugyanis az etanol az oxigénnel együtt távozik az italból, ráadásul így a záptojás illatú szulfitokat is eltávolítjuk, amik manapság már szinte minden italban ott vannak.
A dekantálás azért is fontos, mert így a bort megfelelő hőmérsékleten szolgálhatjuk ki. Itt nem csak a melegítésről van szó, hiszen egy modern dekantálóba jeget is tárolhatunk, így hűthetjük le a palackot.
Mit szabad dekantálni?
Ami talán még fontosabb, hogy mit az, amit szabad levegőztetni és mit nem. A fiatal, illetve tanninban gazdag, strukturált vörösborokat mindig jó dekantálni. Ez lehet a cabernet, a sangiovese, vagy éppen a syrah. Minél szikárabb és frissebb az alkohol, annél korábban érdemes felbontani a fogyasztás előtt.
Dekantálni az idős borokat sem árt, ahol az üledék mindig megül a palack alján. Bortól függ, hogy meddig tart a dekantálás, hiszen néhány esetben elegendő 2-3 óra, de nem ritka, hogy a folyamat 18-20 óráig is eltart. Fontos azonban, hogy a kancsóba töltött bort ne tároljuk 24 óránál tovább, lehetőleg egy nap alatt fogyjon el.
A dekantálás főbb lépései
A dekantálás kapcsán nagyon lényeges, hogy olyan kancsót válasszunk, amelynél az ital nagy felületen keveredik a levegővel. A prémium üvegből készült típusoknak jellegzetes kialakításuk van, így többségében hosszú a nyakuk és hasas a testük, így nemcsak praktikus boros eszközök, de még mutatósak is.
A fő, hogy az italt egy tölcséren keresztül átnyomjuk, ami közben a túlnyomás alatt lévő ital találkozik a levegővel. Közben ügyeljünk, hogy a bort az üveg falára töltsük, így míg lekerül az edény aljára, addig hosszú ideig levegőzik.