Mi az a gin? Hol találjuk meg a legjobb minőséget?
A gin eredete
Kizárólag 18 éven felüliek számára! A gin készítése eredetileg egy holland gyógyszerész, név szerint Dr. Sylvius nevéhez fűződik, aki annak idején olyan szert szeretett volna kikísérletezni, amely alkalmas a vízhajtásra és a szervezet méregtelenítésére. Mikor elkészült az áhított „gyógyhatású készítmény”, a „Geniév” nevet kapta alkotójától, ám, az angolok igen hamar lecsaptak a receptre és gin néven kezdték el gyártani és forgalomba hozni. Innentől kezdve pedig nem sok idő kellett ahhoz, hogy hamar népszerű legyen.
A gin italok gyártása így Londonban kezdődött és igen szigorú szabályokhoz kötötték már akkoriban is. Ennek ékes példája, hogy mindösszesen három helyszínen engedélyezték az ital gyártását:
· Londonban,
· Plymouthban,
· Bristolban.
Ebből adódik az, hogy a klasszikus, ginekben a mai napig azokat a fűszereket érezhetjük, amelyek tipikusnak számítottak Angliában az 1700-as években.
Miből készül a gin?
Bár ma már ugyan rengeteg variációval találkozhatunk, de elmondható, hogy ettől függetlenül minden gin alapanyaga az:
· árpa vagy
· rozs.
A gin ízvilágának titka az ízesítésben rejlik. A klasszikus ízvilág összetevői pedig a:
· boróka
· citrusfélék,
· koriander,
· kamilla,
· kardamon is.
Emellett azonban az új ízvilágok elérése érdekében ma már használnak:
· zöldségeket
· gyümölcsöket
· fahéjjat,
· szegfűszeget,
· borsot,
· édesköményt,
· levendulát
Hogyan készül a gin?
A gabonából készült cefréből folyamatos lepárlással készítik el ezeket az italokat, amelyben tulajdonképpen ekkor még semmilyen különlegesség nincs. Az ízesítést követően azonban újra lepárolják, hogy az ízek. A desztillálás pontos eljárásának többféle módja létezik, ám természetesen az alap mindenhol ugyanaz. Léteznek olyan lepárlók, ahol nagyon kevés idő telik el a fűszerezés és a lepárlás között, míg máshol egyenként desztillálják a különböző hozzáadott gyógynövényeket. Az utóbbi jellemzően olyan esetekben fordul elő, amikor a választott növények különböző lepárlási időt kívánnak meg ahhoz, hogy megfelelően átvegye az ital az ízvilágukat.
Erre egy másik megoldás, ha minden alapanyagot egyszerre desztillálnak, az elkészülést követően pedig vízzel hígítják.
Minőségi ginek vásárlása
A minőségi ginek vásárlása közel sem olyan egyszerű, mint gondolnák, hiszen ma már széles választékkal találkozhatunk nem csak márkák, de típusok és ízvilágok terén is. Éppen ezért érdemes egy megbízható, minőségi kínálattal rendelkező ital áruházat találni, ahol személyesen, vagy online is vásárolhatunk. Erre tökéletes megoldást kínál például a Ginshop, ahol mindent megtalálhatunk amire csak szükségünk lehet, többek között:
· klasszikus gineket
· ízesített gineket
· különböző országok ginjeit
· tonikokat
· kiegészítőket
· gin & tonik fűszereket.
Összegezve
A gin tehát egy tradicionálisan angol ital, amit azonban ma már a világ számos pontján készítenek igen minőségi kivitelekben. Ezért mindenképp érdemes lehet minden tájegység és ország specialitását megkóstolni.