4 tény, amiről csak most hullt le a lepel

És ezek a tények sok mindent megváltoztathatnak.
4 tény, amiről csak most hullt le a lepel

Az emberiséget is mindig érdekelte magának az embernek a „működése”. A mai napig sok mindent fed homály és ezernyi tudós dolgozik azon, hogy minél többet tudjanak meg az emberek működéséről, a különféle betegségekről és természetesen azért, hogy a gyógymódra is sor kerülhessen. Most olvass arról a 4 dologról, amelyről csak nemrégiben számoltak be a tudósok.

A csontok erei és az immunsejtek

A tudósok, igaz egyelőre csak egereken végeztek kutatásokat, de úgy gondolják, hogy az egér jó alany, mivel általában olyan tulajdonsággal bír, mint az ember, már ami az egyes szerveket, szervrendszereket illeti. A tudósok apró kapillárisokat, ereket fedeztek fel az egerek csontjaiban. Ez azért nagyon hasznos felfedezés, mivel így a csontok is alkalmasak lehetnek az immunsejtek előállításához.

Az ivás fontossága

Egereken már végeztek olyan kísérletet, amely során olyan szerkezetet építettek, ültettek az egerekbe, amely például az ivást, pontosabban a szomjúságot szabályozza. Ez a szerkezet a hipotalamusz közelében került beültetésre, az agynak abba a régiójába, amely nem csak a vérnyomás szabályozásáért felel, hanem más testi folyamatokat is szabályoz, például a szomjúságot. Amikor valaki eleget ivott, akkor is jelez a szerkezet, hogy a testének nincs szüksége több vízre, folyadékra. Hiszen a vizet is túl lehet adagolni. Majd, amikor a folyadék már jó ideje bekerült a véráramba és újabb adagra van szükség, akkor a szerkezet ismét működésbe lép és jelez, hogy ideje poharat venni a kezünkbe.

Az izmok eltűnnek

Tudósok arra jöttek rá, hogy magzati korban sokkal, több izomzattal rendelkezzünk. Főleg a kezünkben és a lábunkban jelentős az izmok mennyisége. A terhesség hetedik hetében összesen 30 ilyen izmot számoltak össze, amely hathéttel később húszra csökken. A vizsgálatokat végzők szerint, ezek az izmok valószínűleg mintegy „beleolvadnak” más izmokba.

A matuzsálemi korral kapcsolatos titok

Mi lehet az oka, hogy egyes emberek alig élnek 50 évet, míg mások, akár 110 évet is elélhetnek? Nos, úgy tűnik, hogy megvan erre is a válasz. Azok, akik akár 100 éves korukig élnek, azoknál a személyeknél az úgynevezett T-helper sejtnek nevezett immunsejtek koncentrációja jóval magasabb. Ez azért fontos, mert így az immunrendszer is jobban tud védekezni a vírusokkal és a daganatos sejtekkel szemben. Vagyis, ha ezek az emberek nem betegszenek meg, akkor nyilvánvalóan tovább is élnek.

Kapcsolódó cikkek

9 csodálatos tény Indiáról

9 csodálatos tény Indiáról

India egy felettébb misztikus hely és mindig van mit erről a szépséges helyről tanulni.

11 érdekesség Olaszországról

11 érdekesség Olaszországról

Olaszország kedvelt úticél minden évszakban, így jó, ha felvértezzük magunkat némi tudással, ha ebbe az országba készülünk.

8 meglepő információ, amiről még biztos nem hallottál

8 meglepő információ, amiről még biztos nem hallottál

Ezúttal a gyümölcsöket vesszük górcső alá, azaz néhány gyümölcsről olvashatsz érdekességeket.